Ismerje meg irodámat
Bemutatkozás
Alapítás
2022
Dr. Torgyik Tímea egyéni ügyvéd vagyok, a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagjaként tevékenykedem, állok ügyfeleim rendelkezésére. Államigazgatási területen szerzett igazgatásszervező képesítésemet követően jogi diplomámat a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztem meg. Szívügyem a magyar mezőgazdaság és vidékfejlesztés jogi területe, éppen ezért ennek területnek minél magasabb színvonalon történő támogatása érdekében 2020-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász képesítést szereztem.

Kezdetben köztisztviselőként, majd közjegyzőjelöltként folytattam jogi tevékenységet. Később ügyvédjelöltként csatlakoztam a széleskörű jogterületen tevékenységet folytató dr. Faragó Ügyvédi Irodához, amelynek köszönhetően lehetőségem nyílt sokrétű tudásra szert tenni elsősorban polgári és büntető jogi területen különböző jogügyletek részeseként.

Ezen túlmenően immár több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezem az agrárium és az uniós joggyakorlat területén, így megszerzett szakmai tapasztalatom tudom hasznosítani az egyre összetettebb kötelezettségekkel szembenéző magyar gazdáknak és agrárvállalkozásoknak, valamint az agráriumban tevékenykedő érdekképviseleti szervezeteknek. Magas szintű szakmai ismerettel rendelkezem tovább különféle beruházások hatékony, szakszerű, sikeres és gazdaságos megvalósításának elősegítésében. Kiemelkedő szakmai színvonalon végzett munkával ügyfeleimnek igyekszem a legteljesebb körű megoldásokat biztosítani, gyors és precíz ügymenettel, emellett egyenes beszéddel, korrekt emberi hozzáállással. Amennyiben jogi segítségre van szüksége, kérem, keressen bizalommal elérhetőségeim bármelyikén.
Munkámat...
Legjobb tudásom szerint
Lelkiismeretesen
Jogszabályok megtartásával
végzem!
"A legnagyobb dolgok mindig egyszerűek és egyetlen szóval ki lehet fejezni őket. Szabadság. Igazság. Becsület. Kötelesség. Irgalom. Remény."
/Winston Churchill/